2010. május 23., vasárnap

92 évesen elhunyt Lena Horne

A Lena Mary Calhoun Horne néven 1917. június 30-án Brooklynban született énekesnő 1933-tól 67 esztendőn keresztül szerepelt a színpadon. 1938 és 1994 között mintegy három tucat mozi- és tv-filmben játszott fő- és mellékszerepeket. Első filmje 1938-ban a kis költségvetéssel kimondottan a színesbőrű közönség számára készült „The Duke Is Tops” volt. Ezt később „The Bronze Venus” címmel forgalmazták. Lena Horne 1941-ben lemezre énekelte a „Stormy Weather”-t, majd azt az 1943-as, azonos című filmváltozatban, negyedik filmjében, is énekelte, amelynek főszerepét játszotta. 1961 és 1995 között nyolc alkalommal jelölték Grammy díjra, amiből négy alkalommal el is nyerte a díjat. 1980-ban a washingtoni Howard University tiszteletbeli doktorává avatta.






Egy magyar vonatkozású, talán kevésbé köztudott érdekesség: "1969 őszén a Szabó Gábor résztulajdonában levő amerikai „Skye” label rögzítette a „Lena & Gabor” című LP-t (My Mood Is You - Watch What Happens - Something - Everybody's Talkin' - Fool On The Hill - Yesterday When I Was Young - Rocky Racoon - A Message To Michael - Nightwind - In My Life), amely 1970-ben jelent meg és egyike lett mind az énekesnő, mind a gitáros legsikeresebb, legtöbbször kiadott produkciónak."

A pesti „Moulin”

A Pesti Broadway – s egyáltalán, a fôváros éjszakai élete a II. világháború előtt sokban hasonlított az európai nagyvárosokéhoz, sőt, például a Rozsnyay Sándor vezette Arizona színvonala változatosságban, ötletességben, a süllyedő és emelkedő masinériák szemkápráztató bravúrjait illetően a legjobbakkal is felvette a versenyt. 1930-ban az egykori Somosy-orfeum helyén azonban megnyílik a Moulin Rouge, és jelentősége máris több annál, minthogy csupán Budapest egyik elegáns szórakozóhelyének számítson. Egyszeriben a „Moulin” lesz a város reprezentatív mulatója.


Első fénykorában – a számtalan budapesti mulató: a Komédia Orfeum, a Royal Orfeum, a Grill Parisien, a Paulay Ede utcai Casino de Paris, vagy az Arizona mellett – máris megpróbálta saját arculatát, profilját is kialakítani. A két tulajdonos: Flaschner Ernő és Evetovits János például a három Latabár (az idősebb és ifjabb Latabár Árpád, valamint öccse: Kálmán) főszereplésével, Vadnay irodalmi értékű kabarétréfáival olyan műsort, s ezzel olyan stílust teremtett, amellyel a Moulin átmenetet képezett a varieté, a kabaré és a vérbeli táncos revü között. (Köztudott volt az is, hogy a két tulajdonos minden este végignézte – mondhatjuk úgy is, ellenőrizte- zsűrizte a műsort, és csak azután ment át a konkurenciához, például a szemközti Arizónába.) A Moulin – a maga méreteihez és lehetôségeihez képest – már a harmincas években megteremtette a tipikus budapesti revü műfaját. Intim volt, de nem szegényes. Amolyan „kamara-revü” – a maga 10-16 tagú tánckarával. A háború után ugyanaz az Ehrenthal Teddy lett a tulajdonos a Moulinban is, mint a Royal Revü Orfeumban. Az államosítást követően – a sorra bezárt és megszüntetett éjszakai szórakozóhelyek közül – pedig a Moulin Rouge maradt meg egyetlennek, mondhatni, klasszikusnak és jellegzetesen pestinek. Még akkor is, ha a hatvanas-hetvenes évekre már másutt (a Béke Szálló Kupolatermében, az Éden Bárban, a Berlin Étteremben, az Astoriában stb.) is volt műsor, az Emke szomszédságában pedig megnyílt – a nagy létszámú közönséget (fôleg a szovjet, cseh és lengyel turistacsoportokat) is befogadó Maxim. Mégis – a szocializmus keretei között is – Budapest éjszakai életének a Moulin Rouge maradt a szimbóluma. Megszokott arculatát: sajátos elegáns atmoszféráját és műsorszerkezetét továbbra is megőrizte. A bordó kárpitok, az aranybordó tapéták, az aranyozott stukkók a háború előtti boldog béke hangulatát árasztották, a műsor pedig ugyancsak összetett maradt és színvonalas.


A különleges artistaszámok, professzionális zsonglőrök, bűvészek, gumiakrobaták között is feltűnő sikere volt például a szobortestű Császár Jutkának, aki parányi bikinit viselt, miközben arca és egész teste le volt festve arany festékkel: ugyancsak magas színvonalat képviselt a teltkarcsú, érzéki Anita Bell: alias Bélavári Panni, aki, akárcsak a Moulin sztárja, Medveczky Ilona, az Állami Balett Intézet kitűnően képzett növendéke volt. A koreográfusok, mint Nemes György, Hidas Hedvig, késôbb Gál György – igencsak nívós esztrádszámokat készítettek, a tánckar a Fővárosi Operett Színház jól képzett és csinos táncosnőiből verbuválódott. Családias volt a légkör, de nagy volt a fegyelem. A táncos lányok nem konzumáltak, erre megvoltak a külön szerződtetett s fenntartott exluzív hölgyek, a bárpultnál. A legkapósabbja többször is fordult egy éjszaka… Vogel Eric fantasztikus ötletei alapján – a közönség igazi nyugati színvonalú jelmezeket láthatott. Raffinált pántok, tollak, boák, bóbiták, diadémok fedtek mindent, amit fedni illett, s keltette mégis a mezítelenség izgató, érzéki benyomását. Ezért talán még a sztriptíz sem hiányzott igazán – ez persze tilos volt, s csak a hatvanas évek végére oldódott- lazult fel annyira a helyzet, hogy neccharisnyában, de melltartó nélkül, ragasztott fényes flittercsillaggal mehettek ki a színpadra a lányok. Persze, aki a vetkőzésnek ezt a „monokinis” módját egyáltalán hajlandó volt felvállalni.


2010. május 15., szombat

Tragikus sorsú szőke szépségek

Az amerikai származású Jean Seberg szomorú sorsa példázza, hogy még a legsikeresebb sztárok életét sem kímélik a sorscsapások.

A szépség 18 ezer reménykedő színésznőt ütött ki a nyeregből, hogy filmes debütálásaként eljátszhassa a Szent Johanna címszerepét, de végül mégsem ez az alkotás, hanem Godard: Kifulladásig című 1960-ban készült mozijának zűrös újságáruslánya tette nemzetközi filmikonná.

Hol vibrálón szellemes, hol mélabús, mint Jean-Paul Belmondo árulóvá váló szerelme, bemutatva azt az érzelmi skálát, amelyen életének 32 filmjében játszott tragikusan rövid pályafutása során. Mozitörténeti jelentőségű munkái közt van még Az ordító egér című hidegháborús komédia, a Fesd át a kocsidat musical, és a katasztrófafilmek prototípusa, a hazánkban is közkedvelt 1970-es Airport.

Sajnos azonban magánélete vetekedett emlékezetes szerepeinek viharos sorsával. A négyszer házasodott szőkeség örök célpontja volt a paparazzóknak és az FBI-nak is, különösen onnantól fogva, hogy a színésznő támogatta a Black Panther elnevezésű, a feketék jogaiért küzdő polgárjogi mozgalmat. A támadások közepette Seberg terhes lett, hivatalosan a második férjétől, Romain Garytől, a sajtó szerint viszont a párducok vezetőjétől.

A stressz – más források túl sok nyugtatóról beszélnek – idő előtti szüléshez vezetett, és a kislány két nappal később meg is halt. Bár a színésznőnek már volt egy fia, leánya elvesztését – aki, mint később bevallotta, egy röpke viszonyából fogant - nem bírta megemészteni. Magába fordult, mélabús lett, és lánya halálának évfordulóin rendre megpróbálta elvetni az életét.

Állítólag egyszer a párizsi metró elé vetette magát, máskor meg nyugtatóval akart jobblétre szenderülni. Harmadik házassága, plusz egy érvénytelen negyedik sem tették boldoggá. Végül 1979 augusztusában eltűnt otthonából, és csak 11 nappal később találtak rá, párizsi lakásától egy saroknyira. Az autójában ült, mintha aludna, kezében pedig egy rövidke búcsúlevelet szorongatott: „Bocsássatok meg. Nem bírom tovább.”

Az orvosi jelentés szerint tekintélyes mennyiségű altatót és alkoholt találtak a szervezetében, és öngyilkosságnak könyvelték el az esetet. Mindazonáltal van, aki kétségbe vonja az önkezűséget: ám arra a kérdésre, hogyan jutott el bárhova is az erősen rövidlátó és alkoholt fogyasztott sztár az autóval, már nagy valószínűséggel sosem érkezik válasz.

Grace Kelly a világ egyik leggyönyörűbb színésznője volt, aki karrierjét modellkedéssel kezdte. Első emlékezetes szerepét az 1952-es Délidőben kapta, ahol Gary Cooper feleségét alakította. Ezek után Alfred Hitchock csapott le rá, akinek gyengéi a távolságtartó szőke színésznők voltak, nem véletlen, hogy három filmjének női főszerepét is Kelly-re bízta.


Az Oscar-díjat az 1954-es The Country Girlért kapta, amiben ő formálta az alkoholista énekest játszó Bing Crosby hűséges feleségét. Harmadik Hitchock-filmjének, a Fogjunk tolvajt forgatásán ismerkedett meg a francia Riviérán Rainier monacói herceggel, akinek minden vágya az volt, hogy egy színésznőt vegyen feleségül.

A herceg korábban Marilyn Monroe-t és Gina Lollobrigidát is megpróbálta elcsábítani, ám felesége végül Grace Kelly lett, akivel 1956-ban állt az oltár elé. A színésznő ezek után feladta karrierjét, de a nyilvánosság elől azért nem tűnt el teljesen.

Grace Kelly 52 éves korában hunyt el egy tragikus autóbalesetben. 1982. szeptember 13-án Stephanie lányával utazott, amikor a volán mögött szívrohamot kapott, gépkocsija pedig a szakadékba zuhant. Amikor eszméletlen testét kihúzták a roncsból, még élt, ám másnap elhunyt a kórházban. Lánya kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

 

Made by Lena