2010. április 6., kedd

Gyorshír - Újabb érdekes felmérés

A férfiaknak Ursula Andress, míg a nőknek pedig Audrey Hepburn minden idők legmeghatározóbb filmcsillaga. Legalábbis így oszlanak meg a nemek között a huszadik század filmes ikonjai, akikről a Radio Times készített egy érdekes felmérést az idei évben is. A hagyományokkal szakítva, ezúttal külön listát állíthattak a nők és a férfiak, amelyeken a felmérők legnagyobb megrökönyödésére (és az én legkisebb csodálkozásomra) egyetlen egyezés sincs. Akadnak ugyan színésznők, akik mindkét nem listáján szerepelnek, ám közel sem ugyanazon a helyen. Úgy tűnik, a nők az erős, határozott, független női karaktereket részesítik előnyben, míg a férfiak elsősorban a küllembéli bájakat értékelik. A felmérésben 2000 nőt és ugyanennyi férfit kérdeztek meg, akik a színésznőkkel együtt kedvenc alakításukat is megjelölték, így került az élre Ursula Andress a Bond-film Honey Ryder-eként, valamint a hölgyek részéről Holly Golightly, ha Audrey Hepburn játssza. A maszkulin lista további dobogós szereplői: Sigourney Weaver és Carrie Fisher, a feminimé pedig Julie Andrews és Judy Garland.


A két "győztes"

2010. április 3., szombat

Egy kis revütörténet

A mulatók, varieték, revüszínházak a XIX. század második felétől kezdve a nagyvárosi életforma velejárói. A század hetvenes-nyolcvanas éveinek polgári közönsége extravagáns látványosságra, csillogó fényekre, pompás kiállítású, izgató jelmezekre, a női test mezítelenségének látványára szomjazik. A revue és a varieté is francia szó, az 1850-es években megnyílt Theatre des Varietés nevét őrzi. A francia revü szülőhelyei: a Casino de Paris, a Folies Bergère, a Moulin Rouge mindinkább a látványos erotikus szórakoztató ipar otthonává válnak. Felejtés és tombolás – ez nemcsak a századvég, de még a két világháború közti XX. század jelszava is: az aranyifjaké és a kecskeszakállú öreg gavalléroké egyaránt, akik a kacér táncosnők körül legyeskednek, vagy távcsövezik karcsú bokáikat és fehér combjaikból mindazt, amit az arab eredetű néptáncból lett kánkán fellibbenő fodrai látni engednek… Manet, Toulouse-Lautrec és Degas képei jól megörökítették ezt az életérzést. A lokálok világának e mindent elsöprő, dionüszoszi lendületű tánca az új szórakozási mód egyik jelképe, a francia, s annak mintájára az európai revü szükségszerű tartozéka.

Műfaját azonban tovább formálja és szinte monstre show-vá növeszti az amerikai revü hatása: szédítő színpadi effektusokkal, ingerlő ruhákkal és főleg a hatásosan nagylétszámú szereplőgárdával, a görlökkel. Amerika az egyéni, s z ó l i s z t i k u s feladatokra kezdetben még Európából importálja a képzett balett-táncosokat, ám a statisztákat hazai készletből fedezi, tánctudásuk hiányát pedig ruhátlanságukkal kompenzálja. A szinte mezítelen, uniformizált női testek dekoratív sorfala – szakmai szempontból – akkor „mozdul meg” igazán, miután Florenz Ziegfeld megalapítja világszerte híres iskoláját, és képezni kezdi az úgynevezett Ziegfeld-görlöket (évente 600 lányt). A mester a táncosnõk kiválasztásakor egy fehér vásznat feszített ki a színpadon és a csaknem meztelen, magas sarkú cipõt viselõ lányoknak át kellett vonulniuk a vászon mögött. Ziegfeld csak a lányok körvonalait látta: „Mielõtt megnézem az arcukat, látni akarom, hogyan mozognak. Több a szex a járásban, mint az arcban vagy az alakban” – mondta. – „Egy nõnek lehet a legszebb arca és a legcsodásabb alakja, ám ha a járása nem teljesen megfelelõ, átkozottul elronthat mindent.” 1926-ban végül a Ziegfeld Theatre is megalakul, az amerikai revü a húszas években eléri csúcspontját (majd egészen az ötvenes évek végéig rendkívüli színvonalon működik tovább), és a Ziegfeld Follies előadásaival a francia revü műfajára is visszahat.


Azonban ha az ember manapság a párizsi metróból kiszáll a Pigalle-on, akkor egészen a Champs Elysée-ig, az út jobb és bal oldalán emelet-magasságban csak Life Show-k és Peep Show-k nappal is kivilágított hirdetményeit s persze, hatalmas képekkel csalogató helyiségeit szemrevételezheti. Mindegy, hova nézünk: a szexipar minden terméke kendőzetlenül kínálja, árulja magát – a szexuális eszközök múzeumától a szinte leplezetlen pornográfiáig. – Köztük a Moulin Rouge: a Vörös Malom, homlokzatán a pirosra világított, hatalmas, forgó szélmalommal, bármennyire is impozáns, ma már úgyszólván egy szórakozóhely csupán a sok közül. (S mellesleg a Folies Bergère műsora is híresen jobb és színvonalasabb volt, amíg – 1944–1993 között – a magyar Michel Gyarmathy volt a művészeti igazgató.)

Felhasználtam a Táncművészet c. lap egyik anyagát.

 

Made by Lena