2010. augusztus 25., szerda

Budapest Bombshell


Viszonylagos "nyugalom" után ismét egy szomorú esemény lett az apropója a bejegyzésemnek: autóbalesetben elhunyt Ahna Capri színésznő.


A gyönyörű hölgy 1944-ben született Budapesten Nánási Anna néven és már13 éves korától szerepelt a filmvásznon. Talán legismertebb alakítása az Enter The Dragon című filmben volt, ahol Bruce Lee partnereként tűnt fel. Nyugodjon békében!


2010. augusztus 5., csütörtök

Saddle Shoe


Ez a mai rendhagyó bejegyzés lesz, kissé (nagyon) fashion-blog jellegű. Az elmúlt kommentmentes időszak alatt arra az elhatározásra jutottam, hogy nem fogom magam mereven tartani az eddigi struktúrához, inkább mindig az aktuális hangulatom lesz az, ami meghatározza az olvasnivalót (és nem feltétlenül az aktuális „évfordulók” stb.).

Amikor a klasszikus, időtálló, vagy „örök darabokról” esik szó, akkor mindenképpen meg kell(ene) említeni a saddle-shoe-t. Ezt az első ránézésre sokaknak férfiasnak tűnő cipőt azonban jórészt a bowling pályákra, vagy farsangi, haloween-i bulikra száműzik napjainkban. Utóbbi esetben jellemzően édes, habos zoknikkal, pudils pörgős szoknyával és cicaszemüveggel kiegészítve a cipőt… És ez az a verzió, amitfelejtsük el! Főleg abban az esetben, ha már elmúltunk 12 évesek.


A saddle-shoe viseletének ez a félreértelmezése azonban éppen a múltjában gyökerezik, pontosabban a „bobby-soxer”-ek külsejének eltúlzott, sziruposan elferdített felidézésében. Ez a kifejezés a negyvenes évek Amerikájában született meg és azokat a lányokat illették vele, akik az akkortájt tinisztárként tündöklő Frank Sinatra fanatikus rajongói voltak. A „bobby-sox girl”-ök kötelező kelléke volt a (többnyire) fehér, rövid szárú, sok esetben masnival vagy csipkével díszített zokni, amivel a már említetten férfiasabb stílusú cipőket tették feminimebbé. Amiket azért is kedveltek, mert órákig lehetett bennük (kényelmesen) álldogálni, míg bejutottak egy koncertre, és utána rekord-ideig lehetett bennük ropni Frank slágereire. A trend az ötvenes évek gimnáziumaiban tovább hódított, amikor a dinerekben hétvégente és az iskolai bálokban is ebben a szerelésben rázták a lányok. És itt a lényeg: a tinédzserek! Azt hiszem nem is kell tovább magyarázni, hogy miért hatalmas FAIL a már említett (félre)értelmezés.


A saddle shoe autentikus viselete „mezítláb”, illetve a már említett zoknival történik, azonban a csipkés verziót és a túlzottan masnis megoldásokat kerülni ajánlott. Erősen. A klasszikus értelmezésnek a legjobb példáit főleg (és legegyszerűbben) az 1940-es és 1950-es évek egyetemistái között találhatjuk meg. Emellett vessünk egy pillantást a Twin Peaks Audrey-jára is, aki kifogástalanul viseli a „topánt” a sorozatban.


Nagyon jó modern(ebb) felfogású szetteket is össze lehet válogatni (párat be is szűrok inspirációként), érdemes kísérletezni fekete (nejlon) harisnyával vagy hosszabb szárú zoknikkal is. A hagyományos fekete-fehér verzió mellett már rengeteg színkombinációban beszerezhető a cipő. Szerintem érdemes beruházni egy igényes darabba, mert ebben az esetben még az unokáink is örülni fognak annak, amit megörökölnek.
Én már rajta vagyok az ügyön! :)

2010. augusztus 1., vasárnap

Európa kedvencei - Maria Brockerhoff

A német származású Maria Brockerhoff az 1960-as évek végén közkedvelt pin-up-ként és színésznőként volt ismert.

Maria 1942-ben született Hamburgban. Főiskolai tanulmányai mellett (azok finanszírozására) modell munkákat vállalt és 1964-ben még „Deutschen Gretchen”-nek is megválasztották. Ez a német viszonylatban jelentős esemény tette lehetővé, hogy kipróbálja magát különféle vígjátékokban. Játszott többek között a „Die Schwedische Jungfrau”, a „Komm Mit Zur Blauen Adria”, vagy az „Ich Kauf’ Mir Lieber Einen Tirolerhut” című filmekben, majd Hollywood-ba utazott, hogy a „The Silencers” című alkotásban szerepeljen Dean Martin partnereként, azonban a közös munka végül mégsem valósult meg. 1966-ban 26 magazinban voltak láthatóak a fotói, ám csupán egy francia filmben foglalkoztatták, így a következő évben ismét visszalátogatott a tengerentúlra. Amerikával azonban úgy tűnik nem volt szerencséje, ugyanis ez alkalommal sem találta meg számítását, a Columbia Records-al nem sikerült megegyeznie a felajánlott szerződésével kapcsolatban. Szülőhazájában olyan erotikus töltetű filmekben kapott szerepet, mint a „Pension Clausewitz” és 1968-ban az angliai Playboy decemberi címlapjára is felkerült. Pár televíziós sorozatot is forgatott a filmek mellett, de az 1970-es évek közepére a média érdeklődése egyre inkább halványult az irányába. Így végül amerikai producer férjével California-ba költözött és ott élnek a mai napig.

2010. május 23., vasárnap

92 évesen elhunyt Lena Horne

A Lena Mary Calhoun Horne néven 1917. június 30-án Brooklynban született énekesnő 1933-tól 67 esztendőn keresztül szerepelt a színpadon. 1938 és 1994 között mintegy három tucat mozi- és tv-filmben játszott fő- és mellékszerepeket. Első filmje 1938-ban a kis költségvetéssel kimondottan a színesbőrű közönség számára készült „The Duke Is Tops” volt. Ezt később „The Bronze Venus” címmel forgalmazták. Lena Horne 1941-ben lemezre énekelte a „Stormy Weather”-t, majd azt az 1943-as, azonos című filmváltozatban, negyedik filmjében, is énekelte, amelynek főszerepét játszotta. 1961 és 1995 között nyolc alkalommal jelölték Grammy díjra, amiből négy alkalommal el is nyerte a díjat. 1980-ban a washingtoni Howard University tiszteletbeli doktorává avatta.






Egy magyar vonatkozású, talán kevésbé köztudott érdekesség: "1969 őszén a Szabó Gábor résztulajdonában levő amerikai „Skye” label rögzítette a „Lena & Gabor” című LP-t (My Mood Is You - Watch What Happens - Something - Everybody's Talkin' - Fool On The Hill - Yesterday When I Was Young - Rocky Racoon - A Message To Michael - Nightwind - In My Life), amely 1970-ben jelent meg és egyike lett mind az énekesnő, mind a gitáros legsikeresebb, legtöbbször kiadott produkciónak."

A pesti „Moulin”

A Pesti Broadway – s egyáltalán, a fôváros éjszakai élete a II. világháború előtt sokban hasonlított az európai nagyvárosokéhoz, sőt, például a Rozsnyay Sándor vezette Arizona színvonala változatosságban, ötletességben, a süllyedő és emelkedő masinériák szemkápráztató bravúrjait illetően a legjobbakkal is felvette a versenyt. 1930-ban az egykori Somosy-orfeum helyén azonban megnyílik a Moulin Rouge, és jelentősége máris több annál, minthogy csupán Budapest egyik elegáns szórakozóhelyének számítson. Egyszeriben a „Moulin” lesz a város reprezentatív mulatója.


Első fénykorában – a számtalan budapesti mulató: a Komédia Orfeum, a Royal Orfeum, a Grill Parisien, a Paulay Ede utcai Casino de Paris, vagy az Arizona mellett – máris megpróbálta saját arculatát, profilját is kialakítani. A két tulajdonos: Flaschner Ernő és Evetovits János például a három Latabár (az idősebb és ifjabb Latabár Árpád, valamint öccse: Kálmán) főszereplésével, Vadnay irodalmi értékű kabarétréfáival olyan műsort, s ezzel olyan stílust teremtett, amellyel a Moulin átmenetet képezett a varieté, a kabaré és a vérbeli táncos revü között. (Köztudott volt az is, hogy a két tulajdonos minden este végignézte – mondhatjuk úgy is, ellenőrizte- zsűrizte a műsort, és csak azután ment át a konkurenciához, például a szemközti Arizónába.) A Moulin – a maga méreteihez és lehetôségeihez képest – már a harmincas években megteremtette a tipikus budapesti revü műfaját. Intim volt, de nem szegényes. Amolyan „kamara-revü” – a maga 10-16 tagú tánckarával. A háború után ugyanaz az Ehrenthal Teddy lett a tulajdonos a Moulinban is, mint a Royal Revü Orfeumban. Az államosítást követően – a sorra bezárt és megszüntetett éjszakai szórakozóhelyek közül – pedig a Moulin Rouge maradt meg egyetlennek, mondhatni, klasszikusnak és jellegzetesen pestinek. Még akkor is, ha a hatvanas-hetvenes évekre már másutt (a Béke Szálló Kupolatermében, az Éden Bárban, a Berlin Étteremben, az Astoriában stb.) is volt műsor, az Emke szomszédságában pedig megnyílt – a nagy létszámú közönséget (fôleg a szovjet, cseh és lengyel turistacsoportokat) is befogadó Maxim. Mégis – a szocializmus keretei között is – Budapest éjszakai életének a Moulin Rouge maradt a szimbóluma. Megszokott arculatát: sajátos elegáns atmoszféráját és műsorszerkezetét továbbra is megőrizte. A bordó kárpitok, az aranybordó tapéták, az aranyozott stukkók a háború előtti boldog béke hangulatát árasztották, a műsor pedig ugyancsak összetett maradt és színvonalas.


A különleges artistaszámok, professzionális zsonglőrök, bűvészek, gumiakrobaták között is feltűnő sikere volt például a szobortestű Császár Jutkának, aki parányi bikinit viselt, miközben arca és egész teste le volt festve arany festékkel: ugyancsak magas színvonalat képviselt a teltkarcsú, érzéki Anita Bell: alias Bélavári Panni, aki, akárcsak a Moulin sztárja, Medveczky Ilona, az Állami Balett Intézet kitűnően képzett növendéke volt. A koreográfusok, mint Nemes György, Hidas Hedvig, késôbb Gál György – igencsak nívós esztrádszámokat készítettek, a tánckar a Fővárosi Operett Színház jól képzett és csinos táncosnőiből verbuválódott. Családias volt a légkör, de nagy volt a fegyelem. A táncos lányok nem konzumáltak, erre megvoltak a külön szerződtetett s fenntartott exluzív hölgyek, a bárpultnál. A legkapósabbja többször is fordult egy éjszaka… Vogel Eric fantasztikus ötletei alapján – a közönség igazi nyugati színvonalú jelmezeket láthatott. Raffinált pántok, tollak, boák, bóbiták, diadémok fedtek mindent, amit fedni illett, s keltette mégis a mezítelenség izgató, érzéki benyomását. Ezért talán még a sztriptíz sem hiányzott igazán – ez persze tilos volt, s csak a hatvanas évek végére oldódott- lazult fel annyira a helyzet, hogy neccharisnyában, de melltartó nélkül, ragasztott fényes flittercsillaggal mehettek ki a színpadra a lányok. Persze, aki a vetkőzésnek ezt a „monokinis” módját egyáltalán hajlandó volt felvállalni.


2010. május 15., szombat

Tragikus sorsú szőke szépségek

Az amerikai származású Jean Seberg szomorú sorsa példázza, hogy még a legsikeresebb sztárok életét sem kímélik a sorscsapások.

A szépség 18 ezer reménykedő színésznőt ütött ki a nyeregből, hogy filmes debütálásaként eljátszhassa a Szent Johanna címszerepét, de végül mégsem ez az alkotás, hanem Godard: Kifulladásig című 1960-ban készült mozijának zűrös újságáruslánya tette nemzetközi filmikonná.

Hol vibrálón szellemes, hol mélabús, mint Jean-Paul Belmondo árulóvá váló szerelme, bemutatva azt az érzelmi skálát, amelyen életének 32 filmjében játszott tragikusan rövid pályafutása során. Mozitörténeti jelentőségű munkái közt van még Az ordító egér című hidegháborús komédia, a Fesd át a kocsidat musical, és a katasztrófafilmek prototípusa, a hazánkban is közkedvelt 1970-es Airport.

Sajnos azonban magánélete vetekedett emlékezetes szerepeinek viharos sorsával. A négyszer házasodott szőkeség örök célpontja volt a paparazzóknak és az FBI-nak is, különösen onnantól fogva, hogy a színésznő támogatta a Black Panther elnevezésű, a feketék jogaiért küzdő polgárjogi mozgalmat. A támadások közepette Seberg terhes lett, hivatalosan a második férjétől, Romain Garytől, a sajtó szerint viszont a párducok vezetőjétől.

A stressz – más források túl sok nyugtatóról beszélnek – idő előtti szüléshez vezetett, és a kislány két nappal később meg is halt. Bár a színésznőnek már volt egy fia, leánya elvesztését – aki, mint később bevallotta, egy röpke viszonyából fogant - nem bírta megemészteni. Magába fordult, mélabús lett, és lánya halálának évfordulóin rendre megpróbálta elvetni az életét.

Állítólag egyszer a párizsi metró elé vetette magát, máskor meg nyugtatóval akart jobblétre szenderülni. Harmadik házassága, plusz egy érvénytelen negyedik sem tették boldoggá. Végül 1979 augusztusában eltűnt otthonából, és csak 11 nappal később találtak rá, párizsi lakásától egy saroknyira. Az autójában ült, mintha aludna, kezében pedig egy rövidke búcsúlevelet szorongatott: „Bocsássatok meg. Nem bírom tovább.”

Az orvosi jelentés szerint tekintélyes mennyiségű altatót és alkoholt találtak a szervezetében, és öngyilkosságnak könyvelték el az esetet. Mindazonáltal van, aki kétségbe vonja az önkezűséget: ám arra a kérdésre, hogyan jutott el bárhova is az erősen rövidlátó és alkoholt fogyasztott sztár az autóval, már nagy valószínűséggel sosem érkezik válasz.

Grace Kelly a világ egyik leggyönyörűbb színésznője volt, aki karrierjét modellkedéssel kezdte. Első emlékezetes szerepét az 1952-es Délidőben kapta, ahol Gary Cooper feleségét alakította. Ezek után Alfred Hitchock csapott le rá, akinek gyengéi a távolságtartó szőke színésznők voltak, nem véletlen, hogy három filmjének női főszerepét is Kelly-re bízta.


Az Oscar-díjat az 1954-es The Country Girlért kapta, amiben ő formálta az alkoholista énekest játszó Bing Crosby hűséges feleségét. Harmadik Hitchock-filmjének, a Fogjunk tolvajt forgatásán ismerkedett meg a francia Riviérán Rainier monacói herceggel, akinek minden vágya az volt, hogy egy színésznőt vegyen feleségül.

A herceg korábban Marilyn Monroe-t és Gina Lollobrigidát is megpróbálta elcsábítani, ám felesége végül Grace Kelly lett, akivel 1956-ban állt az oltár elé. A színésznő ezek után feladta karrierjét, de a nyilvánosság elől azért nem tűnt el teljesen.

Grace Kelly 52 éves korában hunyt el egy tragikus autóbalesetben. 1982. szeptember 13-án Stephanie lányával utazott, amikor a volán mögött szívrohamot kapott, gépkocsija pedig a szakadékba zuhant. Amikor eszméletlen testét kihúzták a roncsból, még élt, ám másnap elhunyt a kórházban. Lánya kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

2010. április 6., kedd

Gyorshír - Újabb érdekes felmérés

A férfiaknak Ursula Andress, míg a nőknek pedig Audrey Hepburn minden idők legmeghatározóbb filmcsillaga. Legalábbis így oszlanak meg a nemek között a huszadik század filmes ikonjai, akikről a Radio Times készített egy érdekes felmérést az idei évben is. A hagyományokkal szakítva, ezúttal külön listát állíthattak a nők és a férfiak, amelyeken a felmérők legnagyobb megrökönyödésére (és az én legkisebb csodálkozásomra) egyetlen egyezés sincs. Akadnak ugyan színésznők, akik mindkét nem listáján szerepelnek, ám közel sem ugyanazon a helyen. Úgy tűnik, a nők az erős, határozott, független női karaktereket részesítik előnyben, míg a férfiak elsősorban a küllembéli bájakat értékelik. A felmérésben 2000 nőt és ugyanennyi férfit kérdeztek meg, akik a színésznőkkel együtt kedvenc alakításukat is megjelölték, így került az élre Ursula Andress a Bond-film Honey Ryder-eként, valamint a hölgyek részéről Holly Golightly, ha Audrey Hepburn játssza. A maszkulin lista további dobogós szereplői: Sigourney Weaver és Carrie Fisher, a feminimé pedig Julie Andrews és Judy Garland.


A két "győztes"

2010. április 3., szombat

Egy kis revütörténet

A mulatók, varieték, revüszínházak a XIX. század második felétől kezdve a nagyvárosi életforma velejárói. A század hetvenes-nyolcvanas éveinek polgári közönsége extravagáns látványosságra, csillogó fényekre, pompás kiállítású, izgató jelmezekre, a női test mezítelenségének látványára szomjazik. A revue és a varieté is francia szó, az 1850-es években megnyílt Theatre des Varietés nevét őrzi. A francia revü szülőhelyei: a Casino de Paris, a Folies Bergère, a Moulin Rouge mindinkább a látványos erotikus szórakoztató ipar otthonává válnak. Felejtés és tombolás – ez nemcsak a századvég, de még a két világháború közti XX. század jelszava is: az aranyifjaké és a kecskeszakállú öreg gavalléroké egyaránt, akik a kacér táncosnők körül legyeskednek, vagy távcsövezik karcsú bokáikat és fehér combjaikból mindazt, amit az arab eredetű néptáncból lett kánkán fellibbenő fodrai látni engednek… Manet, Toulouse-Lautrec és Degas képei jól megörökítették ezt az életérzést. A lokálok világának e mindent elsöprő, dionüszoszi lendületű tánca az új szórakozási mód egyik jelképe, a francia, s annak mintájára az európai revü szükségszerű tartozéka.

Műfaját azonban tovább formálja és szinte monstre show-vá növeszti az amerikai revü hatása: szédítő színpadi effektusokkal, ingerlő ruhákkal és főleg a hatásosan nagylétszámú szereplőgárdával, a görlökkel. Amerika az egyéni, s z ó l i s z t i k u s feladatokra kezdetben még Európából importálja a képzett balett-táncosokat, ám a statisztákat hazai készletből fedezi, tánctudásuk hiányát pedig ruhátlanságukkal kompenzálja. A szinte mezítelen, uniformizált női testek dekoratív sorfala – szakmai szempontból – akkor „mozdul meg” igazán, miután Florenz Ziegfeld megalapítja világszerte híres iskoláját, és képezni kezdi az úgynevezett Ziegfeld-görlöket (évente 600 lányt). A mester a táncosnõk kiválasztásakor egy fehér vásznat feszített ki a színpadon és a csaknem meztelen, magas sarkú cipõt viselõ lányoknak át kellett vonulniuk a vászon mögött. Ziegfeld csak a lányok körvonalait látta: „Mielõtt megnézem az arcukat, látni akarom, hogyan mozognak. Több a szex a járásban, mint az arcban vagy az alakban” – mondta. – „Egy nõnek lehet a legszebb arca és a legcsodásabb alakja, ám ha a járása nem teljesen megfelelõ, átkozottul elronthat mindent.” 1926-ban végül a Ziegfeld Theatre is megalakul, az amerikai revü a húszas években eléri csúcspontját (majd egészen az ötvenes évek végéig rendkívüli színvonalon működik tovább), és a Ziegfeld Follies előadásaival a francia revü műfajára is visszahat.


Azonban ha az ember manapság a párizsi metróból kiszáll a Pigalle-on, akkor egészen a Champs Elysée-ig, az út jobb és bal oldalán emelet-magasságban csak Life Show-k és Peep Show-k nappal is kivilágított hirdetményeit s persze, hatalmas képekkel csalogató helyiségeit szemrevételezheti. Mindegy, hova nézünk: a szexipar minden terméke kendőzetlenül kínálja, árulja magát – a szexuális eszközök múzeumától a szinte leplezetlen pornográfiáig. – Köztük a Moulin Rouge: a Vörös Malom, homlokzatán a pirosra világított, hatalmas, forgó szélmalommal, bármennyire is impozáns, ma már úgyszólván egy szórakozóhely csupán a sok közül. (S mellesleg a Folies Bergère műsora is híresen jobb és színvonalasabb volt, amíg – 1944–1993 között – a magyar Michel Gyarmathy volt a művészeti igazgató.)

Felhasználtam a Táncművészet c. lap egyik anyagát.

2010. március 27., szombat

Natalie Wood tragikus halála



Natalie Wood színésznő 1981. november 29-én bekövetkezett váratlan halála az egész világot megrázta. Háromszor jelölték Oscar-díjra a hatvanas években, és olyan filmtörténeti klasszikusokban szerepelt, mint a Rebel Without A Cause vagy a West Side Story. A 43 éves színésznő vízbefúlt holttestét a tengerben találták meg a reggeli órákban, az azonban egészen a mai napig nem egyértelmű, hogy pontosan mi is történhetett vele az ezt megelőző végzetes éjszakán. Ami biztos, hogy a színésznő férjével, Robert Wagnerrel és kollégájával, Christopher Walkennel – akivel utolsó filmjét, a Brainstorm-ot forgatta - a Catalina szigetre hajóztak. Rajtuk kívül még a Splendor nevű hajón volt a kapitány, aki már évek óta a párnak dolgozott.

Délután elmentek együtt a kikötő éttermébe vacsorázni, ahol sokaknak feltűnt, hogy a társaság a kelleténél több alkoholt fogyasztott, és a beszámolók szerint Walken még élénken flörtölt is a színésznővel. Robert Wagner már korábban is féltékeny volt Woodra és Walkenre, mivel úgy érezte, hogyha testileg nem is, de lelkileg mégiscsak megcsalja őt felesége. Az este folyamán, miután alaposan elázva visszatértek a hajóra, Natalie váratlanul úgy döntött, hogy elhagyja a fedélzetet. De ha nem is távozni akart, a hajónak ütődő felfújható gumicsónak zaja mindenképpen idegesíthette, ugyanis megpróbálta azt eloldozni. Ekkor azonban a feltételezések szerint a tengerbe zuhant, majd néhány perccel később megfulladt.

Felettébb gyanús azonban annak a nőnek a vallomása, aki az egyik közeli jachton éjfél körül hallotta, amint valaki a vízből segítségért kiáltozik. A fültanú szerint mintegy negyed órán keresztül kiáltozott az áldozat, mire valaki baljós nyugalommal és rezignációval a hangjában csak annyit válaszolt: „Nyugodj meg, hamarosan kiszedünk”. Senki sem segített azonban Woodnak, aki az érintett Los Angeles-i halottkém szerint végül fulladásos baleset áldozata lett.

A véleménye szerint a színésznő részeg volt, emiatt nem tudta időben levetni nehéz kabátját és pulóverét, melyek végül a mélybe húzták. További kételyre ad okot azonban az is, hogy holttestén számos horzsolást és sebet találtak, melyeket az esés közben is szerezhetett, de ugyanúgy lehettek egy esetleges tettlegesség nyomai is. Nem beszélve arról, hogy a hajó oldalán megtalálták a színésznő ujjlenyomatait, miközben a mentőcsónak érintetlen volt. De ami a legnyugtalanítóbb az az, hogy Walken és Wagner a mai napig nem nyilatkoztak az ügy kapcsán.

Robert Wagner egy megjelent önéletrajzi kötetében részletesen tárgyalja a kor nagy színésznőjéhez fűződő viszonyát, és annak a végzetes éjszakának a történéseit is, amikor Wood örökre eltávozott, azonban magyarázatot nem kapunk a történtekre ennek ellenére.

Wagner és Natalie Wood története valamikor az ötvenes években kezdődött: Spencer Tracy egykori pártfogoltját akkoriban egy sokkal idősebb kolléganőjéhez fűzte viszony, így mindenki örömmel fogadta, amikor érdeklődni kezdett az akkor 18 éves színésznő iránt.
A szerelmesek 1957-ben nagy csinnadrattával összeházasodtak, ám a sorozatos filmezési és egyéb problémáik következtében végül öt évvel később elváltak útjaik. Bár mindketten más-más viszonyba kezdtek, mint később kiderült, hogy sosem szakadt meg teljesen a kapcsolatuk. Végül 1972-ben, immáron másodszor is örök hűséget esküdtek egymásnak – ami egészen Natalie rejtélyes haláláig tartott.

„Hogy vádoltam-e magam? Hát persze. Mindent megtettem volna érte, hogy megvédjem. Mindent. Elvesztettem azt a nőt, akit szerettem, és aki kétszer is az enyém volt, és ezt sosem fogom tudni megbocsátani magamnak.” – Robert Wagner

2010. március 25., csütörtök

89 éve született Simone Signoret


A német származású művésznő Wiesbaden-ben született Kaminker néven. Gyermekként került Franciaországba, majd statisztaként kezdte pályáját az 1940-es években. A háború után első férje, Yves Allégret adta első jelentős szerepeit a Les Démons de l'aube és a Dédée d'Anvers című filmekben. Harmincévesen főleg rosszlányokat és rossz asszonyokat játszott például a La Ronde vagy a Casque d'or című mozikban. 1951-ben házasságot kötött Yves Montand-nal. Abban az időben Carné: Therese Raquin, Clouzot: Les Diaboliques, Rouleau: Les sorciéres des Salem című darabjaiban alakított jelentőset. Nagy nemzetközi sikere volt Clayton: Room at the Top, Term Of Trial című filmjeiben. 1959-ben a Room at the Top című filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Ez után több jelentős szerepet is alakíthatott az Egyesült Államokban, úgy mint a Ship Of Fools, vagy a Csehov Sirályából készült filmalkotásban. Montand-nal közös filmjei közül Costa-Gravas The Confession - L'Aveu-ja volt talán a legfontosabb. Jean Gabinnel a Le Chat-ben aratott elsöprő sikert, majd az Előttem az élet című Ajar-regény filmváltozatával búcsúzott a filmtől és a közönségtől. Több könyvet írt, köztük egy regényt is. 1977-ben jelent meg a Már a nosztalgia sem a régi című memoárkötete (magyarul 1990-ben). 1985. szeptember 30-án halt meg Autheuil-Anthouillet-ben.


2010. március 13., szombat

Legendák - Greta Garbo


„Az arc”. Titokzatos, elegáns, mély hangú filmistennő, aki királynői módon élt és távozott.

2010. március 6., szombat

"Legendás" botrányok és tragédiák Hollywoodban 2.


A némafilm korszakának egyik legnagyobb sztárja, Hollywood akkori legszívdöglesztőbb macsója Rudolph Valentino volt. A gazdag ifjú miután New York-ban elverte apai örökségét mindenféle alantas munkát elvállalt, majd felragyogott a csillaga: kis társulatokban kezdett el játszani, majd hamarosan felfedezték, és üstökösként berobbant Hollywoodba. A korszak (és minden idők) legnagyobb csillaga lett, a nők megőrültek érte. 1919-ben a gyönyörű Jean Acker rávette, hogy vegye feleségül. Valentino beugrott a nőnek, ám hamar megbánta: a leszbikus Acker ugyanis kizárta nászéjszakájukról, és aktuális meglépett barátnőjéhez. Második felesége, Natasa Rambova a pletykák szerint szintén saját neméhez vonzódott, Valentino pedig elképzelhető, hogy maga is biszexuális volt. A viharos életű színésszel egy gyomorfekély-operáció komplikációi végeztek, mindössze 31 évesen. Végső útjára 100 ezer ember kísérte el New York-ban. „A nők nem engem szeretnek, hanem a képet, amelyet a filmjeimben testesítek meg. Olyan vagyok, mint egy festő vászna: a nők rám rajzolhatják álmaikat” – mondta egyszer magáról a nagyszerű művész.


A 20. század fordulóján a gyönyörű Evelyn Nesbit volt New York legkeresettebb és legragyogóbb modellje. A festők egymást túllicitálva tolongtak, hogy felkérjék munkáikhoz, és a fiatal lány ennek köszönhetően rövidesen dúsgazdag lett. 16 évesen a hírhedt nőcsábász, Stanford White csábította el, majd második szeretőjétől kétszer is teherbe esett. Végül egy elkényeztetett milliomos fiához, Henry Kendall Thaw-hoz ment hozzá. Nem volt jó választás: a férfi eszelősen féltékeny, szadista kokainista volt, aki korbáccsal verte szeretőit. Evelynnek 1910-ben gyermeke született, a mai napig nem tudni, kitől. A féltékenységtől őrült férj egy napon a Madison Square Garden színházában találkozott asszonya első szeretőjével, Stanford White-tal, aki iránt fékezhetetlen gyűlöletet táplált. Thaw elővett egy pisztolyt, miközben a zenekar játszott, majd közvetlen közelről arcba lőtte White-ot. „Soha többé nem látod azt a nőt” – acsargott, miközben beleeresztette a tárat riválisába. Beszámíthatatlannak nyilvánították, és elmegyógyintézetbe vitték, de néhány év múlva szabadult. Evelyn Nesbit sikeres némafilm-karriert csinált, később legyőzte morfium- és alkoholfüggőségét, és csendes életet folytatott keramikusként. 82 évesen halt meg, 1967-ben.

2010. március 5., péntek

Kelly Anna brillíroz a Palermo bárban



Kelly Anna (Bp., 1919. okt. 6.–Bp., 1965. jún. 10.) énekesnő, előadóművésznő volt. Magánúton tanult énekelni, 1940-től lépett fel táncdalokkal, operettrészletekkel. Mintegy 60 lemezfelvétele készült a Pátria Lemezgyárban. Az ún. kívánságműsorok kedvelt énekesnője, népszerű előadóművésznője volt, jópár filmben is szerepelt. 1948-ban Romániába ment férjhez, ahol a bukaresti Operettszínház primadonnájaként Anna Vasilopol néven játszott.

2010. február 28., vasárnap

„Legendás” botrányok és tragédiák Hollywood-ban 1.

A seattle-i szépség, Frances Farmer a Paramount Stúdió egyik legígéretesebb üdvöskéje volt, ám idegi problémái sajnos egész életére árnyékot vetettek. Hosszú szerződést kapott és emellett akkora sztárok oldalán is játszhatott, mint Bing Crosby, de eszelős rohamai miatt mindinkább kikerült a reflektorfényből.

Egy alkalommal például szétverte fodrásza állkapcsát, majd 1942-ben letartóztatták, mikor a háború miatti elsötétítés után, égő reflektorokkal és részegen vezetett haza. Mindezt még megfejelte azzal, hogy tárgyalásán leütött egy rendőrt, felpofozott egy másikat, majd egy tintatartót a bíró fejéhez vágott. Nem meglepő, hogy ezek után szinte rögtön Los Angeles-i pszichiátriai intézetbe szállították, ahol paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Összesen hat évet töltött zárt intézetben, ahol többek között sokkterápiával is kezelték. Az 1950-es években visszatért a még ugyan filmvászonra, de sosem váltotta be igazán rendkívüli tehetségének ígéretét. Végül 1970-ben hunyt el a színésznő.


Még talán ennél is tragikusabb a walesi Peg Entwistle, Hollywood egy(ik) valódi áldozatának története. Színészcsaládból származott, apja sikeres Broadway-pályafutást tudhatott maga mögött. Melynek hatására ő is a Broadwayre ment, és kisebb-nagyobb szerepeket kapott, többek közt a 232 előadást megért, hatalmas sikerű Tommy című darabban is.



Az 1930-as évek elején Hollywoodba ment, és a Thirteen Women című filmben kapott szerepet. Ám a rendező drasztikusan megvágta a jeleneteit, a bemutatóra pedig meg sem hívták. A megalázott és a gazdasági válság miatt még el is szegényedett színésznő nagybátyjának a bemutató estéjén azt mondta, sétálni megy. Ezt is tette: fölment a híres Hollywood felirathoz, letette kabátját és pénztárcáját, majd a H-betűről a halálba vetette magát. Összetört testét csak két nap múlva találták meg. Kegyetlen irónia, hogy öngyilkosságának napján jött egy levele, melyben egy főszerepet ajánlottak fel neki – ráadásul egy olyan darabban, melynek végén öngyilkosságot kellett volna elkövetnie. „Attól tartok, gyáva vagyok. Sajnálok mindent. Ha korábban megtettem volna, sok szenvedést megspórolok” – szólt sokkoló tömörségű búcsúlevele. Mindössze 24 éves volt.

2010. február 23., kedd

88 évesen elhunyt Kathryn Grayson


Az 1922-ben, Zelma Kathryn Elisabeth Hedrick néven született Grayson klasszikusan képzett szopránénekesnő volt, és karrierjét is az operában tervezte, mégis el tudták csábítani a filmhez, miután mindössze 15 évesen az MGM stúdióhoz szerződött. A Metro-Goldwyn-Mayer berkeiben készült művekben olyan színészek partnere volt, mint Howard Keel, Gene Kelly, Mario Lanza vagy Frank Sinatra.

A színésznő és Mario Lanza


A színésznő a vásznon az 1941-es Private Secretary-ben debütált Mickey Rooney oldalán. Később olyan filmekben játszott, mint a Rio Rita, az Anchors Aweigh, az It Happened In Brooklyn, a The Kissing Bandit vagy a Show Boat. Leghíresebb szerepe azonban a Kiss Me Kate című musical, Shakespeare: A makrancos hölgy című művének feldolgozása volt.

Kiss Me Kate


Mikor filmes karrierje hanyatlani kezdett, Kathryn Grayson a szélesvásznat a színpadra váltotta. A hatvanas években így Broadway-darabokban és Las Vegasban is fellépett. Utolsó nagyjátékfilmje az 1956-os The Vagabond King volt, ezt követően már csak tévés alkotásokban szerepelt, például a Murder, She Wrote (Gyilkos sorok) három epizódjában.

A Show Boat sztárjaként


Grayson 2010. február 17-én hunyt el álmában Los Angeles-i otthonában – jelentette be személyi asszisztense és régi barátja, Sally Sherman. "Egy igazi úrinő volt, az elképzelhető legjobb humorérzékkel" – emlékezett rá.

(Forrás: bbc.co.uk)

"Hitchcock színésznői"

Alfred Hitchcock filmjeinek sikeréhez minden bizonnyal a remek sztorik és azok elképesztő szakmai tudással, eredendő ösztönnel való megvalósítása mellett a gyönyörű női szereplők is hozzájárultak. A legendás rendező mindezt jól felismerve, igyekezett a kor (főleg szőke) szépségeit meggyőzni, hogy részt vegyenek egy-egy alkotásában.


Joan Fontaine „A Manderley-ház asszonya” (1940) és a „Gyanakvó szellem” (1941) című filmekben szerepelt. A sztár szinte beleszületett a művészvilágba, ugyanis édesanyja is színésznőként dolgozott. Bár életének első éveit, szülőhelyén Tokióban töltötte a család, nem sokkal később Los Angeles-be költöztek, hogy a kis Joan a mamája nyomába léphessen. Kisebb szerepeket kapott csak, míg a nagy áttörést egy véletlen meg nem hozta a számára. Egy vacsorán David O. Selznick producerrel olyan nagy átéléssel és lelkesen beszélgetett Daphne Du Maurier Rebecca című regényéről, hogy a férfi rávette, menjen el egy meghallgatásra, ahol éppen a könyvből készülő filmhez választják ki a legmegfelelőbb szereplőt. Joan kiválasztását egy fél éves (!) kemény képzés előzte meg, valamint állandó próbák és tesztek alapján kapta meg a főszerepet. A mozi, amely a magyar piacon „A Manderley-ház asszonya” címmel jelent meg, egyben Alfred Hitchcock debütálását is jelentette és ennek ellenére elképesztő sikert aratott, hiszen rögtön tíz Oscar-díjra is jelölték a lélektani krimit, ám „csak” az operatőr, valamint maga a film kapta meg az elismerést. A színésznőnek azonban nem kellett sokat várnia a szobrocskára, ugyanis az egy évvel későbbi „Gyanakvő szellem” című moziért elnyerte azt. A negyvenes években több remek szereppel is elkényeztették, azonban később már egyre kevesebb jó ajánlata érkezett. A négyszer házasodott és ennyiszer elvált hölgy ma, 91 évesen visszavonultan él Kalifroniában.


Kim Novak a „Szédülés” (1958) című Hitchcock filmben tűnt fel először. Az 1933-ban született színésznő modellkedéssel kezdte a karrierjét, majd szerződtették a Columbia Filmstúdióhoz, ahol azonban nem vették igazán komolyan addig, amíg a már említett moziban nem szerepelt. James Stewart partneréül a rendező ugyan eredetileg Vera Miles-t szerette volna felkérni erre a kettős főszerepre, ám a színésznő terhessége éppen a forgatás idejére esett, így más lehetséges „alany” után kellett néznie. A választása igen jónak bizonyult, Kim pedig beírta magát a filmtörténelembe az alakításával. A szőkeség jelenleg már nem forgat, helyette a művészeteknek él: fest, szobrászkodik és verseket ír.


Tippi Hedren-t a „Madarak” (1963) és a „Marnie” (1964) című filmekben foglalkoztatta a rendező. Az 1930-as születésű sztár sikeres modell karrierjét hagyta maga mögött Hitchcock kedvéért. Egy üdítő reklámjában fedezte fel és rögtön tudta, hogy ő lesz „az új Grace Kelly”, akivel az ötvenes években több filmet is forgatott. Mint később azt a színésznő elmesélte, az első forgatás koránt sem volt kellemes élmény a számára: kezdő szereplőként rendkívül kimerítette a forgatás, ráadásul az utolsó jelenetek egyikében (amikor a madarak beszabadulnak a szobába) a rendező, ígéretével ellentétben, valódi madarakkal dolgozott, maga az eset pedig annyira megrázóra sikerült, hogy Tippi még évekig rémálmokkal küzdött a hatására. A trauma azonban meghozta a sikert, többek között egy Golden Globe díj formájában. Azóta több mint negyven filmet forgatott a színésznő, legutóbb a 4400 című sorozatban tűnt fel. Jelenleg harmadik férjével él és gyermekei révén (egyikük Melanie Griffith) többszörös nagymama.

2010. február 21., vasárnap

Legendák - Joan Crawford

Erős hangú, feltűnő és különös szépség, ellentmondást nem tűrő keménységgel.
„Addig küldjenek nekem virágot, amíg életben vagyok. Mihez kezdjek velük, ha már meghaltam?"


2010. február 18., csütörtök

Gyorshír - Szerelmes levelek a kalapács alatt

Ismét szolgáltat témát a blog számára (méghozzá egy cseppet sem meglepő vonatkozásban) az Egyesült Államok 35., és talán leghíresebb-hírhedtebb elnöke. Ugyanis kalapács alá kerülnek John Fitzgerald Kennedy titkos szerelmes levelei, amelyeket 1953 és 1955 között írt egy svéd lánynak. Gunilla von Post 1997-ben megjelent könyvében tárta először a nyilvánosság elé románcát Kennedy-vel, mely röpke, ám annál szenvedélyesebb kapcsolat a későbbi elnök házassága előtt kezdődött, de a pár azután is találkozgatott, miután Kennedy oltár elé vezette Jacqueline Bouvier-t.

Kennedy és Gunilla von Post 1953 nyarán találkozott a francia Riviérán: az ambiciózus amerikai szenátor ekkor 36 éves volt, a svéd lány pedig 21. A pár áttáncolta az éjszakát, majd búcsúzóul szenvedélyes csókot váltott. Már házasságkötése után, 1954. június 28-án keltezett levelében Kennedy arról ír, hogy Európába készül, jachtot bérel, s körbehajózza a Földközi-tengert Gunilla társaságában. A titkos légyott terve azonban kútba esett Kennedy súlyos gerincproblémái miatt. 1954 novemberében a manhattani kórházból írt levele tele van sóvárgással és a meghiúsult randevú miatti bánattal.

"Két hónap óta vagyok kórházban. Rendkívül elkeseredtem, amikor az utolsó pillanatban meghiúsult az európai utam, hiszen Párizsba készültél és olyan jól eltölthettük volna az időt" - írja a jövendőbeli elnök, aki levele végén megkérdi szerelmétől, nincs-e arra valamilyen lehetőség, hogy Gunilla az Egyesült Államokba jöjjön. A szerelmeseknek csupán a következő évben sikerült találkozniuk, amikor egy hetet tölthettek kettesben egy svédországi ódon kastélyban. "Egy hétre kikölcsönöztem, egy csodálatos hétre, amelynek élményét soha és senki nem veheti el tőlem" - nyilatkozta Gunilla von Post.


Kennedy utolsó levele 1955 augusztusában íródott, amelyben a politikus arról ír, hogy a sors elválasztja szerelmétől. A levelekre a Legendary Auctions (www.legendariauctions.com) honlapon lehet licitálni. A kikiáltási ár 25 ezer dollár (4,9 millió forint), de a szervezők reményei szerint akár 100 ezer dollárt (19.8 millió forintot) is elérheti a bevétel.


A bejegyzésemhez felhasználtam a múlt-kor portál egy anyagát is.

2010. február 11., csütörtök

A televízió Marylin Monroe-ja - Joi Lansing

Az 1929-ben született Joi modellként, színésznőként és bár-énekesnőként is dolgozott. Modell karrierjét már tinédzserként elkezdte, 14 éves korára pedig az MGM is felfigyelt rá és szerződést ajánlott neki. 1948-tól kezdve felbukkant több filmben is, rendszeresen meghallgatásokra hívták olyan filmek esetében, amelyeknek a főszerepét végül Jayne Mansfiled vagy Mamie Van Doren kapták meg, így az a bizonyos nagy lehetőség elég nehezen érkezett.


Az '50-es évektől kezdődően a televízióban is kipróbálhatta magát, többek között a The Adventures Of Superman című sorozatban is. „A televízió Marylin Monroe-ja” 1965-től, több színésztársához hasonlóan, night clubokban is fellépett énekesként. Sikerét és tehetségét bizonyítja ezen a téren, hogy egy lemeze is született. Joi-ról elmondható, hogy befejezetlen, csonka életpályát hagyott maga mögött, ugyanis tragikusan korán, 43 éves korában halt meg melldaganat következtében, miközben rengeteg kiaknázandó tehetség és tartalomvolt benne. Érdekességnek számított a maga korában Joi hobbija, ami a jóga volt, és egyáltalán nem volt elterjedt, főleg nem trendi, még „sztár körökben” sem. Ami pedig még ma is egyedi tény vele kapcsolatosan (egyeseknek, mert például nálam természetes) az az, hogy nem dohányzott, de még alkoholt sem fogyasztott. Valamint sohasem vállalt aktfotózást, annak ellenére, hogy igény biztosan lett volna ilyen jellegű képekre.

2010. február 10., szerda

90. születésnapját ünnepli ma Komlós Juci

A színésznő élete a színház, a színészet volt mindig is, szülei, Komlós Vilmos és Pintér Irma a hőskorszak legnevesebb színészei voltak, testvére, András is ezt a pályát választotta, csakúgy, mint lánya, Földessy Margit. A Nemzet Színésze mögött csaknem hetvenöt éves pályafutás áll, hisz még 1935-ben végzett Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában. Legtöbben talán a Szomszédok című sorozatból ismerik, aminek nagy népszerűségét jól mutatja, hogy utána évekig Lenke néninek szólította mindenki. Pár éve a következőket nyilatkozta: ”Én már semmilyen játékot nem tudok vállalni a színpadon. Gyenge vagyok ahhoz. Már csak itthon játszom a dédunokámmal. A legtöbb régi barát elhagyott, sokan előrementek. Néha hallom, ahogy engem is hívnak, de olyankor azt mondom: nekem még itt lent van dolgom. És kérem, hogy hagyjanak még nekem egy kis időt."

2010. február 2., kedd

Klasszikus szépségápolási titkok, tippek és érdekességek

Ava Gardner az 1950-es években nagy hatással volt olyan fiatal lányokra (is), mint Nancy Sinatra (akinek édesapjával Frank Sinatrával házsságban élt ekkoriban) és Deana Martin (Dean Martin énekes-színész lányára, aki „Rat Pack” révén jó barátja volt Sinatráéknak). Deana egy könyvében megemlíti, hogy Ava egy alkalommal megosztotta vele egyik szépség trükkjét, mely szerint minden este lefekvés előtt vazelinnel keni be a szeme környékét, így megelőzendő a ráncokat és a szerző szerint tényleg hatásos az eljárás. Nancy Sinatra pedig apjáról írt könyvében említi meg, hogy Ava Gardnertől kapta élete első „rúzsát”, amely tulajdonképpen egy naracsos árnyalatú szájfény volt, ami az ajkak természetes színéhez idomult.

Audrey Hepburn sosem használt púdert, vagy alapozót, a természetes külső volt a védjegye. Emiatt nagyobb gondot kellett fordítania a bőre ápolására, amelyhez Erno Laszlo termékeket használt és az akkori viszonyokhoz képest kisebb vagyont költött az arca tisztításához szükséges fekete-szappan beszerzésére.

A sminkek ügyeletes nagymestere az ”aranykorban” Max Factor volt, így nem meglepő, hogy a hollywoodi színésznők túlnyomó része az ő termékeit használta és személyes szakértelmét vette igénybe. Többek között Lucille Ball, Lana Turner, Joan Crawford, Jean Harlow, Greta Garbo, Clara Bow és Bette Davis is erre a márkára esküdött. Bette az első sztárnak számít, aki ezeket a kozmetikumokat felfedezte magának és egyúttal divatba is hozta őket. Leginkább a márka barna szempillaspiráljára esküdött, egy interjúban saját sikerének egyik kulcsaként emlegette azt.


A Chanel-ház parfümjei mindig is nagy kedvencnek számítottak. Rita Hayworth a klasszikus Chanel No.5. és a Femme illatot használta, Catherine Deneuve pedig a Chanel No.19.-t nevezte meg kedvencének az 1960-as években. Vivien Leigh kedvenc illata a Joy volt, annyira szerette, hogy normális rendeltetésén kívül légfrissítőként, sőt szájspray-ként (!) is használta azt.

A Lux szappanok eladása is szárnyalt, ugyanis meglepően sok hollywoodi sztár használta arctisztításra őket.

2010. január 22., péntek

Európa kedvencei - Vivi Bach

A dán énekes-színésznőt, akit nemes egyszerűséggel csak ikonként aposztrofáltak már karrierje kezdetétől fogva hazájában, a „dán Brigitte Bardot”-ként vagy „egész Dánia tinédzsereként” ismerheti mindenki (vagy legalábbis aki fanatikus mozi- és/vagy zenerajongó). 1958 és 1974 között 48 filmben is szerepelt, annak ellenére, hogy nem ezen a téren volt a legtehetségesebb.

Vivi Bach (eredeti nevén Vivi Bak) 1939-ben született Koppenhágában egy pék családba. Már egészen fiatal korától kezdve élénken érdeklődött az éneklés és a tánc iránt, ennek ellenére mégis fodrászként kezdett el dolgozni. Pár szalonokban eltöltött év után modellként próbálta ki magát és ért el meglehetős sikereket, miközben tánc és énekleckéket vett. Ezeknek meg is lett az eredménye, mert egy együttes dániai (országos) turnéra hívta és a már említett, az „egész Dánia tinédzsere” jelzőt is megkapta egyre gyarapodó számú rajongóinak hála. Miután felfigyelt rá a közvélemény, népszerűségében már a rendezők és a filmcégek is lehetőséget láttak, így megkapta első szerepét a „Krudt Od Klunker” című moziban. Ahogyan már említettem (minden rosszindulat nélkül) nem a legfelejthetetlenebb alakítást sikerült produkálni már elsőre sem, mégis számos további dán filmben tartottak igényt a személyére. Ezek az alkotások jórészt csak a skandináv országokban (voltak) ismertek, ám ott mégis meglepő népszerűségre tettek szert. Szőke hajával és ártatlan kinézetével tökéletes alapanyag volt a jó kislány szerepekhez, általában és legtöbbször a főszereplő állandó, pajkos kiegészítője volt, aki még pár sláger eléneklésével is megörvendeztette a nézőket. Pár nemzetközi moziban is feltűnt, ilyen volt a „Death Drums Along The River”, vagy a filmtörténeti szempontból jelentős spagetti-western a „Le Pistole Non Discutono”. Az 1960-as évek során eközben ismét a zene felé fordult a forgatások mellett, Németországban Rex Gildo-val alkottak sikeres duettet. 1964-ben leszerződtette a Philips és egy 11 dalos lemezt vettek fel vele, melynek legnagyobb sikere a Gerhard Wendland-al közösen énekelt „Hey Vivi-Hey Gerhard” című dal volt, amelyet az angol nyelvű közönség „Hey Paula”-ként juttathatott a slágerlisták élére. Vivi közben jó (üzleti) érzékkel megalapította saját filmstúdióját és több mozi producereként is feltűnt a neve, valamint egyre inkább a televízió felé fordult, több gála műsorvezetői, közvetítői szerepét is megkapta. Az 1970-es évektől kezdődően ismét egyre gyakrabban látogatott Dániába, ahol rögzített néhány dalt és megmutatta még magát pár alkotásban, majd nyugdíjba vonult a show bizniszből. Azóta (harmadik) férjével Ibizán él, ahol festőként, illusztrátorként és gyermekkönyvek írójaként tevékenykedik.

2010. január 21., csütörtök

Búcsú Mr. Country Gentleman-től

2010. január 16-án nyolcvankét évesen elhunyt Carl Smith, adta hírül a BBC. A legendás countryénekes-dalszerzőt Tennessee-beli otthonában érte a halál, aminek pontos okát még nem közölték a sajtóval.


Carl Smith 1927. március 15-én született Maynardville-ben, és azt követően határozta el még gyerekként, hogy zenész lesz, hogy meghallgatott egy rádióműsort. Tinédzserkorában kezdett el gitározni, tizenöt évesen egy együttessel közösen lépett fel, tizenhét évesen pedig már a rádió közvetítette előadásait. Az ötvenes évek sztárjává vált mikor a Columbia Records szerződést kötött vele, innentől kezdve nem volt megállás. Ontotta magából a slágereket, amelyek Amerika-szerte ismertté tették a nevét.
1952-ben feleségül vette June Cartert. Lányuk, Rebecca Smith 1955-ben született meg, aki felnőttként Carlene Carter néven szintén híres countryénekessé vált. A pár 1957-ben vált el, June Carter később Johnny Cash felesége lett, míg Smith feleségül vette Goldie Hill énekesnőt, aki 2005-ben rák miatt bekövetkezett haláláig együtt élt vele.

A hetvenes évek végén vonult vissza, miután a karrierje a hatvanas években „hanyatlásnak” indult. Az utóbbi évtizedekben, mikortól az ötvenes évek zenéje újra a reneszánszát éli, ismét felfedezte magának a közönség és azok hallgatták lelkesen (köztük én is) , akiknek azelőtt csak a szüleik vagy nagyszüleik ismerhették és szerethették.



Pályafutása során két westernfilmben is szerepelt, illetve saját zenés műsort vezetett Carl Smith's Country Music Hall címen. A világhírű énekest 2003-ban iktatták be a Country Hall of Fame-be. A New York Times értesülései szerint két fia, két lánya és számos unokája gyászolja.

Ismét a zenei élet egy legendás alakja búcsúzott el örökre.

(A bejegyzéshez segítségemre volt a http://www.femina.hu/ oldal.)

2010. január 7., csütörtök

A nap "arca": Keith Richards

A Rolling Stones 1980-as amerikai koncertje fokozott biztonsági készültség mellet zajlott, többek között azért, mert éppen pár héttel John Lennon meggyilkolása után lett megtartva. Ennek ellenére egy fanatikus rajongónak a záró szám alatt sikerült feljutnia a színpadra kedvenceihez, nem kis riadalmat okozva ezzel a szervezőknek. A helyzetet a Stones gitárosa, Keith Richards elképesztő eleganciával fogadta és reagálta le: levette hangszerét és párszor nemes egyszerűséggel fejbe verte a férfit, majd egy vállrándítással minősítve az eseményeket, behangolta a gitárt és folytatódott a show.

 

Made by Lena