A Playboy hőskora

Ebben a bejegyzésben szeretnék visszatekinteni a Playboy magazin egy számomra még elfogadható, sőt szerethető korszakára és egyúttal (sajnos) könnyes búcsút is venni attól. Lehet régimódinak, prűdnek, akárminek tartani, akkor sem képvisel semmiféle értéket számomra az a tendencia, ami az 1970-es évek első felétől kezdődött el és napjainkra már teljesen átvette az uralmat az újság arculatában. Ez a folyamat (az egyre sablonosabbá váló fotók és nők) valószínűleg a világ változásának is betudható. Egyre direktebbnek, túlzóbbnak, reklámokkal átformált-átvert normáinknak megfelelőnek kell lennie mindennek, hogy mai, egyre erőszakosabbá váló társadalmunkban kielégítse az igényeinket, és fogyasztóvá tegyen minket. De nem szeretnék szociálpszichológiai értekezést folytatni, hiszen én most „csak a szépre emlékezem”!

A magazin atyja Hugh Hefner, aki néhány, zseniális ötletében a remek üzleti lehetőséget felismerő társával (többek között saját édesanyjával!) közösen indította útjára 1953 decemberében az újságot. Ez a legendás első szám Marilyn Monroe-val a címlapján került a standokra, egyik érdekessége (a tartalmán kívül) az volt, hogy még dátumozás nélkül jelent meg, ugyanis Hef akkoriban egyáltalán nem volt benne biztos, hogy megélik a folytatást is. (Az eredetileg 50 cent árú lap néhány kiváló állapotban lévő példánya 2002-ben már 5000 dollárért kelt el.) A nagy siker azonban világossá tette, hogy nem kell és érdemes abbahagyni a chicago-i konyhában elkezdett szerkesztést, tehát a világ vezető férfimagazinja megszületett. A pár hét alatt elkapkodott magazin második számára készítette el Art Paul a híres csokornyakkendős nyuszit ábrázoló logót, amely a mai napig őrzi eredeti formáját. Megjelenése óta ez a motívum valamilyen formában (hol rejtettebben, hol nyilvánvalóbban) fellelhető a mindenkori címlapon. Egy városi legenda is kering még a címlapok körül, mely szerint a Playboy felirat első betűjében és környékén, a szemfülesebb (és nem rögtön a gyönyörű címlaphölgy csodálatában elmerülő) olvasók által fellelhető csillagok tulajdonképpen azt jelzik, hogy Hefner hogyan értékelte az adott nyuszi küllemét, hányszor volt vele intim kapcsolatban és azt milyen színvonalon teljesítette. Az egyeduralkodó ellen az 1970-es években indítottak először támadást, megjelent a piacon a Penthouse, a Qui és a Gallery, majd a Maxim, az FHM és egyéb, a blogomban való szerepléshez már abszolút nem méltó lapok. Emellett a világ is változásnak indult, az újság pedig természetesen próbált igazodni mindehhez a változáshoz, igyekezett célközönségét, a 18 és 35 év közötti férfiakat mindenkori igényeiknek megfelelően szórakoztatni.

A modelleken kívül a Playboy híres volt arról is, hogy rendkívül körültekintően megválasztott, nagy szakmai elismeréssel rendelkező közreműködőket (riportereket, fotósokat) kért fel minden számában. A magazin mélyinterjúit például nem egyszer a híres történész, Aley Haley készítette, aki többek között Martin Luther King Jr.-al és Malcolm X-el is beszélgetett. A legnevezetesebb, leghírhedtebb beszélgetés és mondat mégis az elnökjelölt Jimmy Carter-hez fűződik: „A szívem mélyén már sokszor követtem el házasságtörést.” A leközölt novellák szerzői nem kisebb nevek voltak, mint Ian Flemming, Arthur C. Clarke, vagy Margaret Atwood. A fényképek készítőinek sokaságából pedig feltétlenül szeretném kiemelni Bunny Yeagert, Helmut Newtont, Annie Liebowitzot és nem utolsó sorban Russ Meyert.

Az újság első Playmate-je, akit ekkor még „Sweetheart Of The Month”-ként mutattak be Marilyn Monroe volt, az első hölgy, aki már a hónap Playmate-jeként szerepelt pedig Margie Harrison, a lap második számában, 1954. januárjában. A mostanában (állítólag) kialakult szokással ellentétben a korai időkben akár többször is lehetett (és volt) ennek a kitüntető címnek a tulajdonosa ugyanaz a modell, például Marilyn Waltz, Janet Pilgrim, vagy Marguerite Empey. A mai amerikai törvények értelmében 18 éven alatti személyt meztelen képeken nem lehet publikálni, ám az 1950-es években még annyira nem voltak szigorúak a kedves hatóságok, viszont korruptak annál inkább, így fordulhatott elő, hogy például Nancy Crawford, Donna Michelle, Linda Moon, Patti Reynolds, vagy Teddi Smith is már 17 évesen szerepelt a lapban. Elizabeth Ann Roberts kapcsán azonban még ennél is tovább mentek, a lány mindössze 16 éves volt, mikor „Schoolmate Playmate”-ként bemutatkozott és ezt már nem lehetett szó nélkül hagyni, Hefet és a lány anyját letartóztatták. Az ügyet azonban (furcsa módon) nem sokkal később ejtették, ugyanis az édesanya aláírásával tanúsította, hogy csemetéje már 19 éves volt a fotók elkészültekor, amit így már senki sem vitatott. A modellek természetesen nem feltétlenül voltak ilyen extrém módon fiatalok, ezek az esetek inkább ritkaságnak számítanak, ám az is igaz, hogy túl öregnek sem volt mondható egyikük sem soha, hiszen a mindenkori átlagéletkor 25 év körül mozog az újságban. Voltak azonban olyan hölgyek is, akik az előbb kivesézett esetek mellett, a másik végletet testesítették meg a Playboy kor-skáláján, akik 30 éves koruk után álltak először modellt, közéjük tartozott többek között a pin-up legenda, Bettie Page is.